A boza kölesből erjesztett, csekély alkoholtartalmú, savanykás ital: malátázás nélkül készült, világos színű sörféle. Népszerű nedű Keleten, Albániában kukorica és búza, Törökországban erjesztett búza, Bulgáriában és Romániában erjesztett búza vagy köles felhasználásával készül. Annak idején a kunok is készítettek bozát. A szó legkorábbi emléke a nagyszentmiklósi kincsen olvasható Kárpát-medencei rovásírással.

A bozát elsőként a közép-ázsiai törökök készítették a 10. században, majd tőlük terjed tovább a Kaukázusra és a Balkánra. Fénykorát az Oszmán Birodalomban élte, amikor a boza készítése minden városban az alapvető tevékenységek közé tartozott. A 16. századig mindenhol szabadon ihatták, de az ópiummal készített tatár boza miatt II. Szelim oszmán szultán betiltotta a fogyasztását. Ő írta le először a bozának egy, az albánok által készített, alkoholmentes, édes változatát.

Már a kunok is itták
De ugorjunk át a Kárpád-medencébe, ahol – Oláh Miklós esztergomi hercegprímás Magyarországgal foglalkozó munkájában a következőket írja – „a kunok a borokon kívül még egy italt fogyasztottak, kölesből és vízből készítve, amelyet bózának neveztek”. A Jordánszky-kódexben, amely az 1516–1519-es években íródott, ezek a szavak olvashatók: „Kynyereth nem ettetek, borth és bozaath nem yttatok”. Az Érdy-kódex (1526–1527) és Székely István 1548-ban megjelent Zsoltár-könyve is említi a bozát. E történelmi emlékek alapján kétségtelenül megállapítható, hogy a 16. században a kunoknál még kedvelték ezt az italt.

A magyarok akkor már alig fogyasztották, mert emlékeikben gúnyosan, megvetett italként jelenik meg. Valaha régen főzték és fogyasztották is, de a pogánynak bélyegzett italt kiszorította a bor. A 16. században már csak azok a magyarok itták, akik a kunok között éltek. A boza, mint az emlékek mutatják, kölesből készült. A köles az idők során nemigen változott, tehát nem tévedünk, ha azt írjuk, hogy 60 százalék körül lehetett benne keményítő. Nem szemes alakjában, hanem dara vagy liszt formájában használták a bozához. A törést úgynevezett köleslükőben, fából faragott mozsárban végezték, amelybe a törőfát lábbal emelték és ejtették le a kölesre. Amikor a köles összetört, lepattogott róla a héja. Ez az apróra tört darás liszt volt a boza nyersanyaga. Felfőzték, ülepítették, napokig erjesztették, mindennek a végeredménye lett az édes ital. Érdekes, hogy a magyar orvosok gyógyszerként kezdték alkalmazni. Körösi Gáspár becses gyógyszernek tartotta. Mikor Nádasdy Tamás nádor felesége megbetegedett, bozát itatott vele. Páciense valóban meg is gyógyult. Tekintettel arra, hogy az italban közel annyi tejsav volt, mint a mai joghurtban, az ital valóban egészséges lehetett.