Manchester United 2019/2020-as szezon – rövid elemzés

Hogyan is lehetne összegezni a Manchester United 2019/2020-as szezonjának eddigi részét? Hullámzó. Igen, azt gondolom ez a legjobb szó a csapat teljesítményére, Ole Gunnar Solskjaer (remélhetőleg) első teljes szezonjában. A Nyerő Tippek segítségével összegeztük a Manchester United 2019/2020-as szezonjának legfontosabb jellemzőit.

Pozitív… Hiszen meg tudták verni azt a Chelseat az első fordulóban, melynek Frank Lampard igyekszik új fazont szabni. Az egyetlen csapat jelenleg a Premier Leagueben, mely pontokat tudott elvenni a toronymagasan bajnokesélyes Liverpooltól. Megverték a tavalyi BL döntős Tottenhamet és kétszer is tudtak győzni a hangos szomszéd, City otthonában. (Igaz, ebből az egyik egy Carabao Cup visszavágó volt, és a United így is kiesett.)

Ugyanakkor akadtak bőven negatívumok is…. és nem csak a vereségekre gondolok, hanem az ezeken a mérkőzéseken mutatott játékra! Dühítő volt látni, hogy minden lelkesedés és alázat nélkül játszottak a Crystal Palace és a Newcastle (egyikük sem tartozik az élcsapatok közé, gondolom ez köztudott) elleni pofonok alkalmával. De ide tartozik még a Burnley, Bournemouth és Watford ellenei vereség is. Hihetetlen volt látni számomra a sheffieldi mérkőzést, ahol 0-2 után 7 perc alatt képes volt a United fordítani, majd az utolsó 10 perc totális dekoncentráltságának köszönhetően mégis csak 1 ponttal hazautazni.

A Carabao Cup-ban (Ligakupa) a City elleni kiesést nem kell megmagyarázni… A világoskékek jelenleg egy jóval magasabb szintet képviselnek.

Manchester United

Az FA Kupában (még) áll a csapat és remélhetőleg az alacsonyabb osztályú ellenfél nem fog gondot okozni, még ha idegenben kell is kiharcolni a továbbjutást!

A nemzetközi szintéren eddig nem kellett nagyot „alkotni”, hiszen csak az UEFA kupában küzdhet a társaság. A csoport meccseken ugyan akadt egy vereség idegenben az Asztana ellen, de mentségükre szóljon, hogy Solskjaer egy igencsak csíkócsapatot küldött ki a fagyos műfűre. A neheze itt is csak most következik, az egyenes kieséses szakaszban. Itt kell, szerintem, valahogy kiharcolni a Unitednek, hogy jövőre már a BL-ben indulhasson, és ehhez meg kell nyerniük ezt a sorozatot.

A bajnokságban mutatott játék és az ellenfelek alapján, ott ez szinte lehetetlen feladatnak tűnik a BL indulást érő hely megszerzése.
Lehet látni némi előre lépést a játék néhány területén a Jose Mourinho és a Van Gaal által irányított ManUtd-hoz képest, de rengeteg dologban lehet és kell még fejlődni. Elsősorban a befejezéseknél akadnak gondok.

Manchester United

Igaz, a menedzser nem tartott igényt olyan tapasztalt játékosokra, mint Lukaku és Alexis Sanches (mondjuk ő nem sok vizet zavart J ). Lejáró szerződés miatt, és mert a klub nevében, Mr. Ed Woodward nem kezdeményezett tárgyalásokat, távozott az én személyes kedvencem, a Motor, Ander Herrera. Elköszöntünk Matteo Darmiantól és szezon közben Ashley Youngtól is. Viszont érkeztek nagyon tehetséges és izgalmas játékosok. Úgy tűnik, hogy a védelembe igazolt (nem kevés angol fontért) Harry Maguire és Aaron Wan Bissaka már megtalálta a helyét. Viszont Daniel Jamesnek még akadnak problémái… bár ha neki is sikerül állandósítania szezon eleji formáját, akkor klasszis szélső válhat belőle.

De nem csak az új igazolásokban lehet reménykedni! Ole mester bátran nyúl az utánpótlás csapat fiataljaihoz is. Állandó kezdő lett nála Scott McTominay, akit Mourinho vitt még fel az első csapathoz, és az egyik legjobb, legkiegyensúlyozottabb teljesítményt képes nyújtani. Egyre jobban belerázódik a „nagyok” közegébe Brandon Williams és a gólokat is szépen termelő Mason Greenwood is.
Szóval úgy gondolom, hagyni kell, kellene Solksjaert dolgozni! Engedni kell, hogy az általa kitalált és felépített munkafolyamatot végig tudja vinni! Nem az esztelen pénzköltésre tette le a nagyesküt, hanem a klub akadémiáján nevelkedő tehetségben is mer és akar gondolkozni.

Manchester United

Tudom, a szurkolók sokszor türelmetlenek. Főleg ennél a klubnál, ahol Sir Alex irányítása alatt olyan dominanciára tett szert az együttes, mely kissé „elkényelmesítette” a United híveit. Most itt az idő a csapat mögé állni, és elhinni, hogy Manchester vörös felén is beérik az az építő folyamat 1-2 éven belül, amit a nagy rivális, Liverpoolnál is láthattunk az eddigi Klopp-érában.

Időt kell adni, hogy a Manchester United újra abban a magasságban legyen, ahová a Főnök vezette a 90-es évek elejétől. És ki lehetne erre alkalmasabb, mint a klub egyik legendája, a 99-es barcelonai BL döntő egyik hőse, a Babaarcú Orgyilkos?!