Hagyományos vagy infraszauna?

Habár egyesek úgy vélik, a szaunázás nem lehet az igazi izzó kövek, és gomolygó gőz nélkül, ők is kénytelenek elismerni az infraszauna előnyeit a hagyományossal szemben. Az infraszauna ugyanis:

  • Hatékonyabban méregtelenít, és közel háromszor annyi kalóriát éget el, mint a hagyományos finn társa.
  • Energiatakarékos.
  • A bőr mélyebb rétegeiből indítja meg az izzadást, minek köszönhetően több káros anyag távozik a verejtéken keresztül a szervezetünkből.
  • Páramentesen, valamint alacsony hőfokon (35-60) működik, így közel sem veszi igénybe annyira a szervezetet, mint a hagyományos szauna, lehetővé téve ezzel az életkortól független használatot.
  • Beüzemelése kevesebb, mint fele annyi idő, mint a hagyományosnak, sőt bizonyos infraszauna modellek akár felfűtés nélkül is használhatók
  • Biztonságosabb, ugyanis használatához nincs szükség forrón izzó ásványokra.
  • Lényegesen kevesebb helyet igényel.
  • Szinte bárhol elhelyezhető.

Nyitott ajtónál is működtethető, így azok számára is élvezető az infraszauna, akik nem tartózkodnak szívesen szűk, és zárt helyen.