Sárvári Gyógy- és Termálfürdő: kétféle gyógyvíz egy helyen

A 80-as évek reklámkampányának köszönhetően sokunk emlékezetében él még a „Köszönjük néked Sárvár, Sárvári Termálkristály”. A sárvári gyógyfürdő mára jóval több, mint a drogériákban megvásárolható, és otthoni fürdőzésre felhasználható gyógykristály lelőhelye.

Igazi fürdőváros lett, ahol a gyógyulást és a kikapcsolódást számos hotel és egy igazi, többgenerációs Gyógy- és Wellnessfürdő szolgálja. De talán még ennél is több. Egy hely, ahol titkok, legendák és gyógyító fák várnak ránk.

Sárvár és a női Drakula wellnessfürdője

Ki ne ismerné a sárvári vár híres – hírhedt lakóját, Báthory Erzsébetet, akit tizenegy éves korában jegyezték el a nála öt évvel idősebb Nádasdy Ferenc gróffal?

A házasságra 1575-ben, fényes külsőségek között került sor, Erzsébet előbb férje családi várába, Sárvárra került, majd hamarosan Csejtére költöztek. Báthory Erzsébetről már férje életében is furcsa mendemondák terjengtek, ezek szerint okkult tudományokkal foglalkozott, szolgálókat kínzott. Férje halála után állítólag az öregedéstől félve még durvább praktikákhoz folyamodott.

A legenda szerint amikor megütött egy haját fésülés közben megrántó lányt, annak vére a kezére fröccsent, és úgy érezte, bőre szebb lett, s azt hitte, megtalálta az örök fiatalság titkát. A lányt megölte, megfürdött vérében, s ekként azt is igazolva látta, hogy e célra a szüzek vére a legalkalmasabb. Ettől kezdve nem volt megállás: birtokán összefogdostatta a szüzeket, akiket különféle kegyetlen kínzásoknak vetett alá, megkorbácsolt, megcsonkított, majd lábuknál fogva felakasztott és vérüket vette.

A birtokán visszavonultan élő Nádasdynét, akit már többen bepanaszoltak az udvarnál, 1610. december 29-én tartóztatta le személyes ellensége, Thurzó György nádor. Eljárást indítottak ellene, amelynek során komornái és cselédei a kínvallatás hatására beismerő vallomást tettek. Őket egy héttel később lefejezték, vagy máglyán elégették, a gazdag és befolyásos családból származó Báthory Erzsébetet per és ítélet nélkül a csejtei várban befalazva tartották fogva haláláig. Itt is halt meg elborult elmével, 54 évesen, 1614. augusztus 21-én.

Mai szemmel nézve nyugodtan nevezhetjük koncepciós pernek Báthory Erzsébet történetét, aki szépsége és gazdagsága áldozata lett. Thurzó nádornak ugyanis a szép özvegyre és annak vagyonára fájt a foga.  A folyamatos kikosarazás és a Báthoryak elleni sértődöttsége és hiúsága késztette a nagy visszhangot kiváltó vádaskodásra. De mint minden legendának, Báthory Erzsébet történetének is van valóságalapja. A szépségéről messzeföldön híres asszony gyógyfüvekből készített fürdőt, hogy fiatalságát megőrizze. A gyógyfüvek a vizet halványpirosra színezték, ezért is hihették, hogy Báthory Erzsébet vérben fürdőzik. Ennek alapján bátran állíthatjuk, hogy Sárváron a wellness évszázados hagyományokkal rendelkezik.

Sárvár ritkasága:  kétféle gyógyvíz egy helyen

Sárvár gyönyörű természeti környezetben, a Rába völgyében, a Kemeneshát dombjai között fekszik. Természeti szépségeivel, gyönyörű várával, zenei és kultúrális rendezvényeivel és változatos szabadidős elfoglaltságaival igazi pihenést kínál.

Ritkán adódik olyan szerencse, hogy egy településnek kétféle hatású és összetételű gyógyvize legyen. Sárvár részese ennek a természeti csodának.

A kétféle víz különböző hőfokú és más-más összetételű: a Sárvári Gyógy- és Wellness Fürdő gyógymedencéiben található víz 1200 méteres mélységből 43 °C-os, a másik 2000 méterről 83 °C-os hőmérsékleten tör a felszínre, ez utóbbinak fontos összetevője a nátriumklorid, a hidrogénkarbonát, a jód, a bróm, a fluor és még számos nyomelem. Ebből a magas sótartalmú gyógyvízből lepárlással állították elő a híres Sárvári Termálkristályt. A sós kádfürdő hatékonyan alkalmazható egyes mozgásszervi, nőgyógyászati és bőrgyógyászati megbetegedések esetén. Évtizedek óta ismert a gyógyvíz nagyon kedvező hatása elhúzódó alhasi fájdalmak, összenövéssel járó krónikus nőgyógyászati gyulladásos betegségek kezelésében.

A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő 2002-ben nyitotta meg kapuit. A fürdő Magyarországon egyedülállóként a színvonalas szolgáltatásai miatt 2004-ben az Európai Királyi Fürdők Szövetségének (Royal Spas of Europe) tagjává vált. Olyan híres európai fürdőhelyek nyerhetnek felvételt a Szövetségbe, melyeknek királyi múltjuk és minőségi szolgáltatásaik vannak. A nemzetközi elismerés mellett a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt a Magyar Fürdőszövetség Minősítő Bizottsága is a legmagasabb, négycsillagos kategóriába sorolta.

Sárvár olyan sokrétű és magas minőségű szolgáltatással várja a vendégeket, hogy 2011-re megfelelt a legszigorúbb követelményeknek is, és hazánk 14. hivatalos gyógyhelye lett.

Sárvári faterápia – öleléssel

A gyógyvizek mellett még egy roppant érdekes gyógyító erejű természeti tényező vár bennünket Sárváron. Kérem, senki ne lepődjön meg, ha a csodálatos szépségű sárvári Arborétumban sétálgatva fákat ölelgető emberekkel találkozik. Egyetlen dolgot tanácsolhatunk, csatlakozzuk mihamarabb hozzájuk. A fák csodálatos energiákat közvetítenek, ráadásul a jótékony hatású földsugárzást is felerősítik.

Honnan tudjuk, hogy melyik fát kell átölelnünk? A faterápiát évtizedek óta kutató német szakember, Manfred Himmel szerint „mindig a fa választ ki téged”. Hallgassunk tehát a megérzéseinkre, és hagyjuk, hogy a fa – a mi fánk – kiválasszon bennünket, öleljük át, és hagyjuk, hogy energiája átjárjon.
(Forrás: itthon.hu, termalfurdok.com)

További népszerű gyógyfürdők Magyarországon
Gyógyfürdők, termálfürdők és strandfürdők Hajdú-Bihar megyében
Harkányi Gyógyfürdő
Gyula Gyógyfürdő
Szigetvári Gyógyfürdő