Budapesti sétatúrák

Egy idegen város felfedezése több lépésből tevődik össze. Sokan még indulás előtt böngészik az internetet, vagy hagyományos módon az útikönyveket és az ott látottak alapján állítanak össze egy listát. Bárhol járva a világban a városok megismerésének egyik legjobb módja a séta. A választék bősége kapcsán nagy segítség lehet egy olyan tematikus oldal, mint a JustBudapest.com amely nemcsak az idelátogató külföldi turista számára, de helyieknek, az újdonságra, a szépségekre fogékonyak részére is sokrétű tájékoztatást nyújt.

Helyismeret nélkül, és tájékozódási képesség birtokában manapság nem olyan nehéz a feladat. A csoportosan érkezők között, általában mindig van közöttük olyan személy, aki rendelkezik az útvonal terven kívül legalább minimális ismerettel az adott helyről és az épületekről.

Manapság vezetett túrákon részt venni nem ördögtől való, hiszen a sétatúra vezetője nemcsak helyismerettel, de számos olyan tudás birtokában van, amellyel színesítheti a városnézés kapcsán szerzett tapasztalást.

 

A sétatúrákon bizonyos útvonalra felfűzött séták keretében segítik elmagyarázni a látottakat, egyéni adottságokra tudnivalókra hívják fel a figyelmet. A vezetett séták nem új keletű dolog, a  sétatúrák és a vezetőik már az ókorban is jelen voltak, a városi turizmus a római köznép számára is elérhető volt. A  A turizmus fellendülése óta elmondható, hogy a tematikus túrákra bőven van igény, ezt a tényt az idegenforgalomra épülő szolgáltatások száma is visszaigazolja. A szakirodalom jól elkülöníti azokat a turistákat, akik egy-két napra érkeznek, ők a főbb attrakciókat tekintik meg.

Egészen más kategóriát képeznek azok a csoportok, amelyek hosszabb időtartamra munkavállalás, ösztöndíj kapcsán érkeznek, mert ők a várost a helyiekhez hasonlóan kívánják használni és megismerni. Emellett a helyiek életvitelével összhangban kívánnak élni.

A hagyományos séta Budapesten és az összes helyen a főbb nevezetesség bejárására, rövid élménygyűjtésre alkalmas.

 

Ugyanakkor a tematikus sétákon-egy tematikára felfűzve egyaránt lehet külföldiekkel és helyiekkel is találkozni. Vannak olyan témák, amelyek a nevezetes történelmi eseményekhez, és helyszíneihez kapcsolódnak, például az 1956-os események színhelyeire irányuló séták, de irányulhatnak egy-egy városrész felfedezésére is, mint a régi zsidónegyed épületei, zsinagógái és akár a romkocsmái.

Egyre népszerűbbek a gasztro séták, amelyet népszerű gasztrobloggerek vezetnek, a séta keretében nemcsak a nemzetközi konyhák kerülnek terítékre, de a borászatok, és kézműves söröket árusító helyek felkeresésére is egyre nagyobb a kereslet.

 

A Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer sétára évről évre egyre nagyobb az érdeklődés mind a hazai lakosság körében, de a külföldi turisták angol nyelven igényelhetik az idegenvezetést.

Kirándulás Tippek

Ljubljana kirándulások

Legjobb programok Sevillában

Provence látnivalók

Bologna kirándulások