Szófia Látnivalók

Bulgária fővárosa Szófia, melyet több napos körúton tudunk csak teljesen fefedezni. Érdemes Bulgáriai utazásunk során meglátogatni a Banya Basi dzsámit, melyet 1576-ban kezdtek el építeni a török Hadshi Mimar Sinan tervei alapján. Bulgária fővárosának, Szófiának ez az egyik legszebb, és legtöbbet látogatott épülete.

Az épülettől nem messze található Szófia legnagyobb fürdője, melyet csak „központi fürdő”-ként emlegetnek. Elnevezése valószínűleg abból adódik, hogy óriási alapterülete van (megközelítőleg 3400 m2). Ez egyben Bulgária legnagyobb fürdője is, amelyet nagyon szívesen látogatnak a gyomor, bél és reumatikus bántalmakkal küzdő betegek is, hiszen a fürdő a maga 46-47 fokos vízhőmérsékletével, gyógyító hatással bír.

A Bolgár „központi fürdő” közelében található Bulgária legnagyobb zsinagógája, melyet 1910-ben építtetett Friedrich Grünanger.
Nem messze, egy bevásárlóközponton átsétálva eljuthatunk a Svetka Petka Szamardzsijszka templomhoz, mely kicsiny méretével hűen mutatja, Bulgáriában mennyire el kellett annak idején „bújnia” a keresztény egyház épületeinek, az egykori „török fennhatóság” elől.

Szintén itt található a Szt. György templom, mely a történelem folyamán még raktárként is funkcionált, ma műemlék.

Bulgária fővárosának, Szófiának déli részén található a Sveta Nadelja Templom, magyar nevén Szent Vasárnap Templom, mely az 1920-sa években teljes restauráláson esett át.

A templom közelében található a városi bevásárló központ, és sétálóutca, a Boulevard Vitosa, melyen végighaladva üzletekkel, kávéházakkal találkozhatunk, és hasznos tudni, hogy itt található egy bank. Is.

A Boulevard Vitosa közelében meglátogathatjuk Bulgáriai utazás során a Régészeti Múzeumot is, melyben a kő és bronzkori emlékeken át rengeteg kultúra nyomát megtalálhatjuk, mely Bulgária színes történelme során megfordult ezen a tájon.

Érdemes még ellátogatni a régi cári palotába, mely napjainkban Bulgária Nemzeti Galériának, és az Etnográfiai Múzeumnak ad helyet.

További utazási tippek
Csúszdapark Thessaloniki
Playa Meloneras
Ayia Napa látnivalók és nevezetességek
Lipcse