Fény a szívben és a lélekben
Karácsony. Jézus születésének ünnepe. Meghitt pillanat, család, barátok, szeretet. Fény a szívben, a lélekben. Olaszországban, a betlehemkészítés hazájában nincs olyan hely, ahol ilyenkor ne látnánk a városok főterén, a falvakban, a szerpentinek melletti sziklák üregeiben, a tengerparton, a templomokban vagy az ablakokban a kis Jézust bölcsőben, mellette Józsefet, Máriát és a tiszteletüket tevő három királyokat és a pásztorokat.

A Megváltó születéséről való megemlékezést már a katakombák falfreskóin is megtalálhatjuk. Betlehemben a II. századtól tisztelettel őrizték a jászolereklyét. Szent Ilona, I. (Nagy) Constantinus császár édesanyja ezüstpántokkal kötötte át. Szent Jeromos leveleiben leírta, hogy Betlehemben megcsókolta a jászolt, amelyben a kisded Jézus volt. Ezt a jászolereklyét I. Theodorus pápa idejében, a VII. században vitték Rómába.
A hagyomány Assisi Szent Ferenc nevéhez köthető
Az első jászol készítését a hagyomány Assisi Szent Ferencnek tulajdonítja. Amikor Ferenc Betlehemben járt, nagy hatással volt rá a karácsonyi megemlékezés, Jézus születésének felelevenítése. Szeretett volna ő is hasonlóan megemlékezni a kis Jézusról, de előzőleg a pápához fordult engedélyért. A pápa csak azt engedélyezte, hogy egy barlangban tarthassa meg a misét. Ferenc ezeket a sorokat írta egy nemes úrnak: "Szeretném a Gyermek emlékét az esemény teljes valóságához hűen felidézni és megjeleníteni, hogyan is született Betlehemben, mi mindent kellett kisgyermekként elviselnie… milyen lehetett jászolban feküdni, a szénán aludni, egy ökör meg egy szamár között." Így hát 1223-ban felállította az első jászolt a grecciói erdő barlangjában, ahova élő állatokat, szamarat, ökröt is bevitt. Szűz Máriát, Szent Józsefet és a kisded Jézust faszobrokkal helyettesítette, az élőkép szereplői pedig az abruzzói hegyek pásztorai voltak. Közben prédikált a híveknek. Arnolfo di Cambio 1283-ban márványból készítette az első, mai értelemben vett jászolt, amely ma is látható a római Santa Maria Maggiore-bazilikában. Az ötlet hamar elterjedt, sok templom átvette ezt a hagyományt, miközben mindegyik belevitte a saját elképzelését is.
Megelevenednek a mindennapok
A nép azonban továbbra is a karácsony hangulatát idézte meg: a genovaiak fából, a nápolyiak terrakottából készítették a mesés betlehemet, a szicíliaiak pedig terrakottából, gipszből vagy viaszból formálták a karácsonyi figurákat. A jászolok már mechanikus elemeket is tartalmaztak. Csodálatos élményben van része annak, aki mozgó Persepét - betlehemet - lát. Néha egész mesevárost építenek, és varázslatossá teszi a látványt, hogy megmozdulnak a figurák.

Bolognában, a San Francesco-templomban malmok forognak, patak csörgedezik, hullámzó tengeren hajók úsznak. Ropog a tűz, és lobog a lángja. Kenyeret sütnek, a favágó fát vág, az ácsok létrán állva dolgoznak, egy asszony varrógépen varr, máshol perdül a rokka, emitt rázzák a szőnyeget, amott begyújtják a kemencét. A napi munka végeztével, amikor leszáll az éjszaka, megáll az élet. Aztán hajnalodik, és érkeznek a kilencedik század óta Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak nevezett háromkirályok. (Kevesen tudják, hogy ők a három életkort, illetve a három, akkor ismert földrészt, Európát, Ázsiát és Afrikát szimbolizálták. Boldizsárt sokszor ábrázolják mórnak vagy szerecsennek. - a szerk.) A napkeleti bölcsek meghajolnak a Szent Család előtt, átadják az ajándékokat, a tehenek kérődznek, az angyalok zenélnek. Minden részlet megelevenedik, minden érzékszervünkre hat az ünnepi pillanat.
Mindenki részt vesz a betlehemezésben
Olaszország-szerte a tájat, a környezetet is szívesen belevonják a betlehemkészítésbe. Karácsonykor a legkülönfélébb helyeken állítják fel a csodaszép kis műremekeket, felnőttek és gyerekek nagy örömére. Északon, Comacchióban a folyókra és a hidakra teszik, és egész éjjelre kivilágítják az ember nagyságú Persepét. Délen, Leccében az amfiteátrumban helyezik el a Szent Családot, és Olaszországban egyedül itt készítik a figurák ruháit papírból. Talán a nápolyi betlehemek a leghíresebbek, amelyek több száz helyi népviseletbe öltöztetett alakkal jelenítik meg karácsony éjjelét.
Elixir
Elixir
2009-11-25
hirdetés
hirdetés




















