Az általános közvélekedés pedig az, hogy megfázáskor C-vitamint kell szedni, a vita eddig abban merült ki, hogy a mesterségesen előállított, és tabletta formában beszedett C-vitamin rendelkezik-e azzal a hatékonysággal, mint a természetes formában elfogyasztott. Egy új vizsgálat eredményeiből mégis az derült ki, hogy kizárólag a szélsőséges körülményeknek kitett embereknél (mint például a katonáknál vagy a maratoni futóknál) volt kimutatható a jótékony hatás. Az ő esetükben ugyanis a C-vitamin szedését követően 50 százalékkal csökkent a megfázás valószínűsége.

Elavult nézet?
Mindenki másnál a jótékony hatás annyira csekély volt, hogy a mért értéket alig lehetett kimutatni. A vizsgálat során harminc felmérés adatait tekintették át a szakemberek, ezekben a vizsgálatokban több mint 11 ezer ember vett részt. "A vizsgálati eredmények alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy teljesen értelmetlen egy éven keresztül C-vitamint szedni, mivel nem csökken a megfázás esélye" - nyilatkozta Harri Hemila, a Helsinki Egyetem professzora. A kutatócsoport egy oxfordi nemzetközi
szervezettel, a Cochrane Collaboration-nal fogott össze, amely egy főleg egészségügyi kutatási eredmények ellenőrzésével és újrafeldolgozásával foglalkozó független szakértői csoport, és ők értékelték ki a vizsgálati eredményeket. A hivatalos álláspont szerint 60 milligramm C-vitamin napi fogyasztása elegendő egy átlagos felnőtt szervezet számára, ez a mennyiség megtalálható egy pohár narancslében. A tudomány jelenlegi állása szerint a C-vitamin tartalmú kapszulák rendszeres szedése jótékony hatással van a szervezetre, és hatékonyan megakadályozza a meghűlés kialakulását - az új eredmények azonban kétségbe vonják ezeket a megállapításokat!
Elixír
Elixír
2009-07-31
hirdetés
hirdetés




















