2010. szeptember 3. Hilda napja
főoldal egészség a csontritkulás természetes gyógyítása
regisztráció  |  elfelejtetted a jelszavad?  |  beállítás kezdőlapnak
bejelentkezés e-mail: jelszó:

A csontritkulás természetes gyógyítása
A fitoterapeuta javaslata

Csontritkulás esetén olyan készítményeket alkalmazz, amelyekkel rövid időn belül pótolhatók a hiányzó ásványi anyagok!

A betegség megelőzésében, majd a karbantartásban és az állapot további romlásának kivédésében azonban nagyon sokat segíthetnek a gyógynövények is.

Magáról a csontritkulásról ma már sokat és egyre többet tudunk, hiszen sajnos népbetegségről van szó, amellyel kiemelten kell foglalkozni. Ha már nagy a baj, azt muszáj gyógyítani, de nem kell feltétlenül idáig eljutnod, mert a betegség megelőzhető, és ennek érdekében magadnak kell cselekedned.

Jó, ha tudod, hogy a csontritkulást nem egyedül a kalcium hiánya okozza, gondoskodni kell a foszfor, a magnézium, a cink, sőt olykor még a kovasav pótlásáról is.

Az is figyelemre méltó tény, hogy kialakulásában közrejátszik a sok húsfogyasztás – hiszen az aminosavak szinte kiszívják a csontokból a kalciumot –, valamint a hormonális és idegállapot is. Súlyos csontritkulás esetén több rizikótényező együttes hatása érvényesül.

Növények és ásványi anyagok

A betegség megelőzésére és a csontállomány fenntartására alkalmazott zöldségfélék, főzelék- és gyógynövények olyan ásványi anyagokat tartalmaznak, amelyekre a csontoknak nagy szükségük van. Kalcium van a káposztában, a kelkáposztában, a brokkoliban, a dióban, a mandulában és a teljes kiőrlésű gabonában. A katángkóró szintén tartalmaz kalciumot, ezenkívül foszfort és magnéziumot is, ezért igen értékes gyógynövény a megelőzésben.

 

 

A kalcium felszívódását gátolja a spenót és a fekete áfonya, mert sok oxalátot tartalmaznak, ami leköti a meszet, így az nem tud felszívódni a véráramban. Jó tudni, hogy az oxalátok a tejtermékekből és a halakból származó kalciumot is lekötik. Mivel a kalcium csontokba való beépüléséhez D-vitaminra is szükség van, érdemes igénybe venni az ezt tartalmazó diót és tengeri moszatokat. Foszfor van a hüvelyesekben, a babhéjban, a lucernában, a katángkóróban és a teljes kiőrlésű gabonában.
Magnéziumot tartalmaznak a sötétzöld levelű zöldségnövények, a moszatok, a csalán, a dió és a teljes kiőrlésű gabonák. Cink van a fokhagymában, a babban, a mandulában, a csíráztatott magvakban és a teljes kiőrlésű gabonában.

Megelőzés-gyógyítás

A csontritkulás megelőzésére, illetve a kezdeti stádiumban (amikor a számítógépes csontsűrűség-vizsgálat már kimutatta, hogy elkezdődött a csontritkulás, de komoly elváltozás még nem észlelhető) a szükséges ásványokat tartalmazó gyógynövényekből készített teát fogyaszd.

 

  • 100 g fehérbabhéj, 100 g katángkóró és 50 g csalánlevél keverékéből 1 evőkanálnyit 5 percig főzz 3 dl vízben, 10 percig hagyd lúgozódni, majd szűrd le. Naponta 2 alkalommal igyál 3 dl teát, édesítés nélkül, étkezés előtt fél órával.


A tea jótékony hatását fokozhatod, ha a szükséges ásványi anyagokat tartalmazó gyógyító zöldségeket és terméseket (diót, fokhagymát, káposztát, kelkáposztát, brokkolit és csíráztatott magvakat) rendszeresen fogyasztod. Ezen persze nem azt kell érteni, hogy nap mint nap csak az ezeket tartalmazó ételek kerüljenek az asztalra, hanem azt, hogy heti táplálkozási programodba beiktatod őket is. Közben ügyelj arra, hogy teljes kiőrlésű gabonából készült pékárut fogyassz, mert ezzel is pótolod a hiányzó ásványi anyagokat!

Emellett évente akár több alkalommal is érdemes elmenni szűrővizsgálatra, amelynek eredményei alapján felmérheted, hogy a teázással és a jól megtervezett táplálkozással milyen sokat tettél csontjaid épségének megőrzéséért.

A természet erejét virágpor formájában is hasznosítani tudod a megelőzésben. Ez szintén növényi eredetű „gyógyszer", amelyben hatszor több ásványi anyag található, mint a mézben. Tartalmazza a csontépítéshez szükséges összes elemet – kalciumot, magnéziumot, cinket és sok foszfort –, sőt minden vitamint, beleértve a D-vitamint is.

 

Testi-lelki megtisztulás

Talán nehéz elhinni, de a csontritkulás megelőzésében és gyógyításában kulcsfontosságú a szervezet testi és lelki megtisztulása. Ha a vastagbélben termelődő káros anyagokkal a szervezet önmagát mérgezi, az kihat a belső szervek működésére, az immunrendszerre, a hormonháztartásra, következésképpen a csontok minőségére is. Amikor a szervezet kitisztul, a csontritkulás tünetei is látványosan javulhatnak. Ezt a feladatot gyógynövényekkel végezd: az apróbojtorján és a borsmenta (esetleg az ürömfű) javítja a májműködést, és kitisztítja az epehólyagot, a bazsalikom és a diólevél pedig kisöpri a vastagbélből a legkárosabb (köztük rákkeltő) anyagokat termelő penészgombákat.

A csontritkulás kezelésében tehát nem szabad csak a hiányzó ásványi anyagok pótlására összpontosítani – származzanak bár azok a természet patikájából (zöldségfélék, gyógynövények, magvak), vagy legyenek szintetikus gyógyszerek! A káros anyagokkal telített szervezet nem működik harmonikusan, és az elhatalmasodó betegségek között ott van a csontritkulás is. A lelkileg kiegyensúlyozott ember energikus, szervezete tiszta, mentes a betegségektől. Ezért első lépésként mindenki számára ajánlom a testi és lelki tisztító kúra elvégzését, a további eredményes gyógyítás zálogát.


Szerző:
Dr. Nagy Géza
Forrás:
Elixír
Dátum:
2008-10-22
Hozzászólások
A cikkhez nincsenek hozzászólások.


tagkereső          
keresés


hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés



@ 2008 Jupiter Kft.   |   impresszum   |   médiaajánlat   |   hirdetésszervezés   |   adatvédelem   |   az oldal tetejére

Hirlapom Keresned sem kell! Ezohirek.hu Hírek - Hirmutató Hírek - Hírmutató Info Budapest